Mit viszek magammal egy hosszú hétvégére? -kozmetikumok

              Sziasztok! Ezt a bejegyzést  annak szánom, hogy megmutassam mi lapul a neszeszeremben olyankor, mikor elutazom egy pár napra.
          
                  A mostani írás témáját az ihlette,  hogy a kedvesem szüleihez megyünk hétévégre Szatmárnémetibe, és ott fogjuk a másik felem 24. szülinapját,  megünnepelni egy  kis pihenéssel, és ha az időjárás engedi egy kis hússütéssel, na meg jó kis sétákkal a városban. :)

Elöljáróban annyit, hogy nem szeretek túl sok cuccal utazni, de ha mégis, általában mindig túlpakolom magam, és lesznek olyasmik, amit elő sem veszek, ez az én formám:)  (Értsd: ruhák )

Ami a kozmetikumokat illeti, ilyenkor nálam fő szempont  a multifunkcionalitás, és inkább kevesebb, de több feladatra is alkalmas termékeket viszek magammal, így jelentős helyet takarítok meg, de vannak olyan dolgok  amiket egyszerűen nem lehet kiváltani.

Lássuk akkor milyen termékeket viszek magammal a hétvégére:
   Arc és testápolás:
Először is, a nemrég vásárolt mandulás Himalaya Herbals szappant pakoltam be. Ezt szükség esetén arctisztítóként is szoktam használni, mellesleg pedig sokkal kevesebb helyet foglal mint egy tusfürdő. Nincs kis flakonom, hogy az aktuálisan használtból át töltsek, és mini kiszerelést sem szerettem volna most vásárolni.
Ugyan így multifunkciós termék a Shea vaj, ami nálam általában ilyenkor nemcsak a testápoló és kézkrém szerepét tölti be, hanem a sminket is el tudom vele távolítani, így már három dologra tudom használni. Neki is helye van. Sminklemosó folyadékot azért nem viszek, mert egyrészt abból sem vettem utazó méretű kiszerelést, másrészt a 400 ml es flakont nem szeretném beszuszakolni a táskámba. Talán veszek addig még sminklemosó kendőket, amit ilyenkor preferálok, de a shea vaj is megbirkózik a sminkkel ha kell.
A többit nem részletezném. Arckrémek, szérum,  fogkefe, fogkrém, deo,  fésű és hajvégápoló, meg egy kis kiszerelésű NIVEA sampon ha szükségem lenne rá, ill,  ami a képről lemaradt, Babylove hintőpor szárazsampon gyanánt, és illatnak egy Avon Pur Blanca edt-t viszek.

A smink része ennél kicsivel érdekesebb, és kicsit ráláthattok, miket szeretek használni, hiszen kivétel nélkül a kedvenceim kerültek be a csomagba.

 Arc: Az arcsminket nem fogom túlbonyolítani.  A Wibo Royal Skin alapozót, és camuflage korrektort valamint az Essence Stay All Day korrektorát viszem magammal, a most használatban lévő S-he Stylezone púderem, hozzá egy Essence ecsetet, egy Lovely pirosítót viszek, és két Oranjollie professional ecsetet viszek. Egyet alapozóhoz, egyet pedig a pirosítóhoz. Az arcra való sminkek terén ezekkel bőven elleszek.

A szemre való sminktermékeim közül olyanok kerültek be a csomagba, amit általában csukott szemmel, tükör nélkül is fel tudnék kenni. Na jó ez túlzás :) Szóval többnyire olyanokat válogattam össze, amikhez sietős reggeleken nyúlni szoktam, és annyira ismerem a fortélyaikat, hogy már nem okoznak meglepetést :)


Szemhéjfestéket a már viharvert Essence All About Nudes palettácskám viszem magammal, ami már eléggé fogyóban van, és kicsit ramaty állapotban tengődik szegényke. Azért választottam őt, mert noha haldoklik, és porzik is, ár érték arányban szerintem megérte megvenni annó. Szeretem, hiszen olyan darab, ami jól kihasználható, nem mellesleg eléggé pigmentált, valamint könnyen elsatírozható a végeredmény, így nehéz vele elrontani egy sminket, és habár van más, "komolyabb" termékem ehhez képest, mégis Őt viszem magammal erre az útra.

Szemhéjpúderhez elengedhetetlen egy szemhéjbázis, én egy szintén S-he szemhéjbázist szoktam használni, és elég jól teljesít, meg vagyok elégedve vele.

 A szemhéjtus nálam mostanság eléggé nagy gubanc a sminkemben. Van ugyan is egy Rimmel ScandalEyes filces tusom ami hát hogy is mondjam, nagy lélekjelenlét kellett, hogy ne dobjam ki azonnal a kukába. A festék egész jó minőségű, de a filc kialakítása, hát .... nem is tudom. Azóta, találtam neki egy hasznosítási módot, méghozzá úgy, hogy egy Essence ecsettel csalogatom ki a festéket a filcről, és azt kenem fel a szempillatőbe, ahol előtte leheletvékonyan húztam egy ceruzavonalat, egy szintén Essence szemceruzával.
Viszek még két szemceruzát, egy feketét és egy barnát, néhány szemhéjpúder ecsetet, illetve még az aktuálisan használt szempillaspirálom, teszt róla itt.
Szintén erre a képre került fel az a két szemöldöktermék, amit mostanában használni szoktam az   Essencentől: egy fekete szemöldökceruza, és egy átlátszó fixáló szemöldökzselé.

 Ajak fronton is a best of termékeim jönnek velem, és igen, itt is drogériás a kínálat, nem is lehetne más. :)
Három rúzst szándékozok magammal vinni, hogy azért legyen miből válogatni. Először is két (szintén) Essence rúzst viszek magammal, a Long Lasting vonalból, A 06-os Barely there, és a 04-es On the Catwalk árnyalatban. Továbbá a harmadik ajakrúzs egy viszonylag friss szerzemény, egy Rimmel Kate Moss rúzs, a rosegold szortimentből ami az 53-as  Retro Red fantázianevet viseli.

Mivel szeretem az Essence márkát, nem véletlen, hogy az ajakkontúr ceruzám (08-as Red Blush) és a hamarosan a végét járó szájfényem is tőlük van. Ebbe a kategóriába még beválasztottam egy Wibo ajakkontúr ceruzát, és egy kicsit kopott Balea ajakápolót, amit a sminkes neszeszerben szoktam tárolni.


   Összességében, ez az a mennyiség, amivel általában utazni szoktam. Nem kevés, de nem is
olyan sok énszerintem. Ennyivel bőven tudok már játszani, és megfelelő lookot kialakítani a várt és nem várt eseményekhez egyaránt.

 Ti miket szoktatok magatokkal vinni, ha elutaztok, írjátok meg kommentben, vagy akár azt, ti soknak, vagy kevésnek érzitek az általam pakolt mennyiséget?

UI: Elnézést a gyatra képminőségért, egyszerűen nem tudtam szebben "tálalni". A fények sem engedelmeskedtek, és a termékek csomagolása sem hibátlan állapotú, látszik, hogy régóta használom őket. Ja, és gondolom sejtitek, a bejegyzés megjelenését egyik márka sem támogatja :)

   Orsi :)