Sztereotípiák

               A társadalmi megítélésünk, hovatartozásunk sokszor sztereotípiákra épül.  A valamilyen etnikumot, nemet, életkort stb. kiparodizáló viccek, a más emberek megítélése mind egy-egy klisére épül.  A húgommal minap ebédnél (mikor máskor?) arról beszélgettünk, hogy bizonyos mémek bizony nagyon korlátozva mutatják be a női nemet. Ezeken bevallom sokszor én is mosolygok, hogy lám, így ítélik meg a nőket, pedig nem is mindenki olyan, maximum egy nagyon szűk réteg. 

         Vannak azok az elvárások, amiket a társadalom generál: egy igazi nő legyen csinos és ápolt, jól öltözött stb. Ha nincsen sminkje, vagy nem magassarkút hord a nap 24 órájában, akkor slampos. Ha pedig sminkre és ruhára költ akkor plázacica akinek mindene a vásárlás. Itt hol van az aranyközépút? Sehol. 
           Hányszor kaptam már megjegyzést, címkét valamilyen viselkedés beli attitűdömre? Számolni sem tudom, viszont néhányat azért megosztok veletek. 

         Amikor elkezdett tiniként érdekelni a  külsőm és tetszeni akartam magamnak akkor elkezdett érdekelni a smink. Persze, nem én voltam az egyetlen aki sminkelt az osztálytársnőim közül, sőt, először úgy kaptam sminket, hogy az osztálytársnőim csináltak nekem sminket. De amint azzal kezdtem el iskolába járni én lettem az ügyeletes plázacica. Az a személy aggatta rám a becenevet, aki három éven keresztül vastag alapozó réteget, és füstös sminket viselt minden nap. Na meg a műköröm és a neonszínű körömlakk is alapnak számított. Ezt összevetve kire illik  inkább az eposzi jelző? Kicsit meglepett, hogy ő így lát engem, de nem törődtem vele, örültem, hogy észrevesznek, mert azért még ha rosszul is, de az egyéniségemhez passzoló sminket viseltem. Többnyire fehér szemceruzát, mert egy Life.hu-s cikkben olvastam, hogy nyitja a tekintetet, nekem meg elég kicsi szemeim vannak, ilyen trükkel miért ne varázsolhatnék baba szemet magamnak? Azért lettem volna plázacica mert nem a mindenki által megszokott feketével kereteztem a szemem, hanem kipróbáltam valami újat? Erre azóta se tudom a választ. 

          Egy másik meghatározó élmény volt számomra az is, amikor (ha szó szerint nem is, illetve nem a szemembe mondták) de testképzavarral szenvedőnek tituláltak. Ez jobban fájt. Innen üzenem mindenkinek, aki valaha is azt gondolta, hogy nem eszem rendesen, és megvonom magamtól a falatot, hogy jobban nézzek ki, a magam téves elgondolása szerint, hogy nem vagyok anorexiás. Ez genetika. Először legyetek tisztában a betegséggel, és ne ítélkezzetek. Csúnya betegség az tudom, és sajnálom azokat akik szenvednek miatta, viszont nem mindenik vékony lány anorexiás. Vannak akik xs -es méretűek, de mi azzal a baj? Hányszor, de hányszor megkaptam már: "nem eszel rendesen,"  "miért nem eszel több húst?", "miért vagy sápadt?". Erre mi lenne a megfelelő válasz? Nem szeretem a vörös húsokat. Amúgy is káros sokat enni belőlük. Mértékkel fogyasztom de nem élek halok érte. Eszem annyit, és amit jól esik, köszönöm. Zöldséget és gyümölcsöt is. A bőrszínemhez meg csak annyit fűznék hozzá, hogy van, akinek sárgás tónusú, fakó bőre van, és nem rózsaszín, üde arcbőre. Ez is szép a maga módján, de lassan receptre vásárolhatnám a pirosítót, akkor meg az a kérdés jönne, hogy "miért sminkelsz annyit?" És ugyan ott lennénk, ahonnan elindultunk.
Ezzel a képpel csatlakoztam a csészerda mozgalomhoz. Részletek itt. Legyetek gyönyörűek. 


          Minden arc egy történet, soha nem tudhatod mit rejt, ezért ne ítélkezz elsőre. Ahogy a csúnya könyvborító is kincset rejthet, és a  csokimáz sem feltétlenül azt jelenti, hogy a torta édes lesz alatta, ne ítélj elsőre. Egy, a külsőségekkel teli világban ez nem könnyű, nekem sem megy könnyen, de ha rám nem illenek a rám aggatott klisék, akkor szerintem másra sem. 

           Ahol még megtalálsz: Facebook, Instagram .