Egy cipősdoboznyi elfogyott termék



        Sziasztok ☺


 Az előző Mi van a táskámban poszt után, most ismét egy basic típusú bejegyzést hoztam nektek, méghozzá olyan kozmetikumok tárházát, amik nemrégen fogytak el.
Hogy miért éppen cipősdoboznyi lett az a mennyiség, amit a címben határoztam meg? Nem igazán szerettem volna olyan rengeteg dobozt felhalmozni a kád és a mosdókagyló szélén, így úgy gondoltam, hogy egy cipősdoboz fog otthont adni ezeknek a csomagolásoknak. 

      Lesz itt arc-és testápolás, valamint smink is. Lássuk is sorban:



Arcápolás:
  • Gerovital Happiness Bőrvilágosító Korrektor szérum : Volt már kedvences posztban is, egyébként ez a negyedik tubus amit elhasználtam. Van benne alkohol és parfüm egyaránt, de szerencsére az én bőrömet nem bántotta. Most egy ideig nem veszem újra, mert szeretnék néhány újdonságot kipróbálni és tesztelni.
          Újravenném? Talán. 
  • Balea Enzym peeling: a nyári hámlasztóm volt, első próbálkozásom az enzimes peelingekkel. Szerettem, és óvatosan használtam, itt írtam róla, csak azért nem veszem most újra, mert Aha-t használok. Szívesen visszatérnék majd hozzá, de még olyan sok termék van, amit szívesen kipróbálnék. 
  • Balea Q10 es hidratálókrém (30 slf): Ez egy olyan nyári hidratálókrém volt, amit megmondom őszintén, szerettem, és ami miatt nagyon örültem neki, hogy 30 faktoros fényvédő van benne, ami ugye mindig plusszpont én meg szeretem reggelente megúszni a plusz egy lépést. 
          Újravenném? Talán. Kipróbálnék valami nem drogériásat is. 
  • Cosmia man szemkörnyékápoló: Ezt a barátom vette, végül én használtam el, ahogy látjátok elég régi darab, még az újracsomagolás előttről. Nem rossz, de az összetevőit nem ismerem, és azért olyan sok plusszt nem adott, de reggelente jól esett használni. 
          Újravenném? Egyelőre nem. 
  • Adams Shea vaj:  A natúr rajongásom egyik utolsó darabja. Tudom hogy hidratál, de sajnos egy elég nehéz bőrérzetet is hagy maga után, így alig bírtam elhasználni. Az utolsó harmadot egy kis argán- és olívaolajjal lazítottam fel és próbálgattam vele a double cleansinget, de még így sem voltam maradéktalanul elégedett vele. Nem venném újra.
  • Balea Sleeping Pack: Elfogyott, de erről most többet nem mondanék. Hamarosan viszontláthatjátok egy bejegyzésben a Cosrx mintával együtt. 
  • Cosrx Ultimate Nourishing Rice Overnight Spa maszk (minta) 
Haj- és testápolás:

  • Pantene Pro-V Perfect Hydratation sampon: Én nagyon szerettem ezt a sampont, szerintem elképesztően jó volt, nem zsírosította a hajam, és ha nem használtam hozzá balzsamot, még akkor sem volt kiszáradt érzete a hajamnak. Selymes érzetű volt a hajam, és könnyű. Újravenném? Biztosan. :) 
  • Kallos Latte hajpakolás: Na ezzel annyira nem voltam megelégedve. Az illata eléggé hamar unalmassá vált, egyébként szinte mindig argán olajjal turbóztam fel, hogy az is fogyjon, mert kegyeg a lejárati ideje, én meg nem szerettem volna kidobni csak azért, mert megromlott. Újravenném? Nem. 
  • Kallos Go-go szárazsampon:  Ez a szárazsampon engem nagyon megosztott, a hatását imádtam, de egyébként az illata nagyon erős és fullasztó, de volt, hogy a hajmosást két egész nappal ki tudtam tolni vele. Összességében, még kísérletezek, de lehet, hogy a fullasztó illat ellenére újra fogom venni, mert  igazán hatásos. 
  • Nivea Stress Protect dezodor: Ez egy nagy nem.  Nemhogy stresses de még nyugodt helyzetben sem védett meg. Alalpvetően golyós deókat használok, kizárólag a Nivea-tól, mert nagyon beváltak kivéve ezt, amiről nem tudok nyilatkozni, hogy a Stress Protect vonalnak tényleg nem jók a deói, vagy csak a krémes stiftes volta miatt nem lett az igazi nálam. 
  • Balea Tropic fun kézkrém: Ez a kézkrém nagyon édeskés, nyárillatú kézkrém, én összességében szerettem, annyira nem száradnak ki a kezeim, de azért jó, ha egy kis expressz segítséget kaphatunk ettől a kézkrémtől. Nem tudom, hogy újravenném-e? Nagyon erős talán. 
  • Footprim Soft Moisturizing Foot Cream: Nem igazán szoktam lábkrémet venni, én a testápolómat is szoktam a lábfejemre tenni,ez úgy került hozzám, hogy egy lábizzadásgátlóval volt összecsomagolva, így kipróbálhattam. Teafaolajjal  glicerrinnel  valamint méhviasszal éri el a hidratáltságot. Könnyebbé teszi a nap végén a fáradt lábakat, még ha nem is hidratál. Eléggé folyós állaga van, azon még gondolkodom, hogy újravegyem-e? 
Smink:
egyetlen egy darabot használtam el  az utóbbi időben, ugyanis a nyáron tartottam egy szanálást a sminkjeim között, akkor megszabadultam egy pár dologtól, de még október elején selejteztem le ezt a Douglas szempillaspirált, úgyhogy úgy gondoltam helye van ebben az összeállításban, és megmutatom nektek.

   Ez a cipősdoboz nálam most tizenhárom terméket jelent,  ez az elmúlt durván nyolc hét termése, és még mindig van néhány kifogyóban lévő termék, szóval, ha érdekel titeket valószínűleg néhány hét múlva ismét jelentkezek hasonlóval.